Csapatunk


Több évtizedes tapasztalattal a szociális munka, az egészségügy és a mentálhigiénés szolgáltatások területén, hosszú ideje dolgozunk a civil szférában. Elsősorban azon, hogy a hozzánk fordulók problémáira szakértő segítséget nyújthassunk.

Szervezetünk működése

A rendszerváltás után kimondták, hogy Magyarországon is van szegénység és a rászorulóknak segítségre, támogatásra van szüksége. Ez a tény hívta életre azt a kezdeményezést, melynek során megalakult Budapesten a Szegényeket Támogató Alapítvány. A kezdeményezéshez 1989-ben csatlakozott Cseh István, aki létrehozta a SZETA székesfehérvári önálló csoportját.
Az első adományokat bálok, ruhavásárok szervezésével teremtették elő a szervezők, emellett ingyenes munkaügyi és jogi tanácsadással is segítették a rászorulókat. A szervezet tevékenységébe bekapcsolódtak helyi vállalkozók is, akik többek között táborozó gyerekeknek biztosították az étkezést. A SZETA működése olyan hatékony volt, hogy az önkormányzat is csatlakozott a támogatókhoz, és elkezdett kiépülni az önkéntes hálózat is.
Napjainkban több mint 420 regisztrált család tartozik a SZETA támogatottjai közé - így megközelítőleg 2000 embert tudunk segíteni a mindennapokban.
Éves szinten 100.000 kg tartós élelmiszer kerül a családokhoz, emellett rendszeresen tartunk ruhaosztást - lakossági felajánlásból pedig bútorokat és egyéb háztartási cikkeket juttatunk el a regisztrált családokhoz. 2016-ben támogatóink segítségével meg tudtuk vásárolni az alapítvány saját autóját, mely lehetővé teszi nagyobb mennyiségű adomány szállítását.
SZETA ma már meghatározó szereplője a város közösségi életének, szociális szolgáltatásaival aktívan segíti jelenleg a rászoruló családokat. Célunk a hátrányos helyzetű emberek kiszolgáltatottságának csökkentése, a közösségi szolgáltatások bővítése Fehérváron és környékén.

Hová kerülnek az élelmiszerek?

Az adományosztások mindig is központi helyen álltak a SZETA életében. Jelenleg Székesfehérvár több helyszínén is szervezünk osztásokat, így segítve a családok számára az ezeken való részvételt, hiszen a kisgyermekes családok, idősek, betegek szempontjából nem mindegy, hogy milyen távolságot kell utazni az adományokért.
A kiosztásra kerülő élelmiszer mennyiségek felosztásánál figyelembe vesszük a család méretét, azt, hogy van-e, illetve hány gyermek van a családban, van-e idős, illetve speciális étkezési igényű családtag. Támogatóink segítségével ma már tudunk adományt biztosítani cukorbeteg, ételallergiás vagy ételintoleranciás, illetve egyéb egyéni ellátást igénylő betegségben szenvedők számára is. Kiemelt figyelmet fordítunk azokra a családokra, melyek átmenetileg vagy tartósan krízis helyzetbe kerülnek. Ilyen esetekről jelzést kaphatunk magától a családtól, a családsegítőtől, külső koordinátortól, esetleg lakossági bejelentésből.
Az adományosztásoknál figyelünk a diszkrécióra és az egyéni szükségletekre is. A családokat sorszám alapján egyesével fogadjuk. Ez lehetővé teszi, hogy ne legyen személytelen és gépies a találkozás, legyen idő egy kis beszélgetésre is - így tudunk tájékozódni, valamint követni a család helyzetét.
Időnként az ügyfélfogadási időn túl a helyszínen szociális és életvezetési tanácsadónk is jelen van, mert a személyes kontaktus elősegíti, hogy probléma esetén felkeressenek minket, de gyakran az is előfordul, hogy a helyszínen meg is tudják beszélni az aktuális kérdéseket.